A 2016-os nyári olimpia
A 31. nyári olimpia 2016. augusztus 5.-én vette kezdetét Rio de Janeiróban. Hazánkat összesen 160 sportoló képviselte 20 sportágban. Természetesen már az is hatalmas dolog, hogy valaki egyáltalán kijuthat az olimpiára versenyzőként, de mindenkit büszkeséggel tölt el, ha éremmel térnek haza.

Az első nap az ünnepélyes megnyitóval indult, amely Rio hangulatához mérten rendkívül parádés, színes és nagyszabású esemény volt. Másnap, augusztus 6.-án rögtön két aranyérmet is sikerült megszereznie magyar sportolóinknak: Szász Emese párbajtőrben, Hosszú Katinka pedig (világcsúccsal) 400 méteres vegyes úszásban lett olimpiai bajnok. Utóbbi versenyszámban Jakabos Zsuzsanna is indult, összesítésben 13. lett, azonban fontos adat, hogy mindösszesen 10 másodperccel maradt le az első helyezett Hosszú Katinkától. Ez az erős kezdés – csakúgy, mint a foci vb-nél – rengeteg embert lelkesített fel, és egyre többen kezdték el követni az olimpia alakulását.
A további napok sem zajlottak eseménytelenül, hiszen Hosszú Katinka 100 méteres hát, illetve 200 méteres vegyes úszásban is aranyérmet, míg 200 méteres hátban ezüstérmet szerzett. A 4x200 méteres gyorsváltóban Kapás Boglárkával, Jakabos Zsuzsannával és Késely Ajnával a döntőben 6. helyen végeztek. Kapás Boglárka 800 méteres gyorsúszásban bronzérmes lett, mindösszesen 2 tized másodperccel lemaradva a második helyezettől, valamint 11,58 másodperccel a győztestől.
Karakas Hedvig cselgáncsban képviselte hazánkat, a hetedik helyen végzett, míg a férfi mezőnyben Ungvári Miklós 5. helyen zárt. Sidi Péter a férfi légpuska döntőn az 5. helyet szerezte meg. Egyéni párbajtőrben Imre Géza ezüstérmes lett, csapatban Somfai Péterrel, Rédli Andrással és Boczkó Gáborral bronzérmet szereztek.
Összességében Magyarország az éremtáblázat 12. helyén végzett, megelőzve például Brazíliát, Spanyolországot, Kanadát, és még 64 másik országot. Hazánk méretéből, népességéből adódóan ez egy igazán szép eredmény. Ez a rohanó hétköznapokban mindenkinek némi motivációt nyújtott, hogy akármilyen nehéz is, de igyekezzünk minden körülmény között a maximumot nyújtani munkánk, kapcsolataink vagy az élet bármely területén. Valamelyest talán arra is megtanított bennünket az olimpia, hogy sokkal jobban kell értékelnünk az időt. Túl drága ahhoz, hogy elpazaroljuk, ezért töltsünk meg minden napot, órát és percet élettel.