Új jelszó kérése
 
Blog

Heritage kollekció - az Oakley napszemüvegek 30. évfordulójára

2016.05.24 14:24

Heritage kollekció - az Oakley napszemüvegek 30. évfordulójára

 

Az első Oakley napszemüvegek (Eyeshades™, Razor Blades™ and Frogskins®) tiszteletére, - melyek 1984-től jelentek meg -, 2014-ben egy új kollekcióval állt elő a vállalat, melyet Heritage-re keresztelt. 

 

 

 

A megalapulásuk 30. évfordulójára tervezett napszemüvegek megjelenésükben elsődlegesen sportosak, melyet abszolút retrós színhasználat egészít ki. A Heritage kollekció tehát lehetőséget kínál arra, hogy magunknak érezhessük az Oakley történelem egy-egy értékes szeletét.

 

 

A kollekció tervezése során elsősorban az eredeti napszemüvegeket vették alapul. Az alapító, Jim Jannard zsenialitásának köszönhetően pedig nem is kellett túlzottan eltérni a formavilágtól, „csupán” a lencsék alapanyagait kellett a mai szintre felzárkóztatni. A lencséken és kereteken használt színek esetében tökéletesen visszatükröződik a 30 évvel ezelőtt alkalmazott színvilág.

 

 

Azt persze jól tudjuk, hogy egy napszemüveg esetében nem csupán a külsőségek számítanak. Ebből a szempontból sincs okunk a panaszra, hiszen az elmúlt évtizedek fejlesztéseivel ugyanúgy felruházták a Heritage kollekció darabjait is. Ezt kiválóan alátámasztja például az a tény, hogy a Heritage napszemüvegek HDO lencsével vannak ellátva, így akár sport közben is élesen, pontosan láthatunk. A lencsék emellett plutonite alapanyagúak, ezért masszív ütésállóságukon kívül maximálisan szűrik az UV sugarakat is.

 

 

A keretekben sem fogunk csalódni, hiszen az Oakley ezen a téren is hozza a már megszokott, magas színvonalat. Az egyedi technológiájú, 3-ponton illeszkedő keretek garantálják ugyanis a komfortos viseletet, de ezen felül még kellőképpen stabil érzetet is nyújtanak.

 

 

A Heritage kollekció összességében tehát egy igen egyedülálló széria, melyet sportos és retrós elemekkel kialakított napszemüvegek jellemeznek.